Október 23-ára emlékezve…
A 2012-es Remény Kis Emberei fesztivál felvétele
A tábor a "Szövetség az életért" elnevezést kapta.
Fő célja, hogy a gyerekeket megerősítsük abban, hogy a határok nem választanak szét, hiszen a kibővült EU-ban könnyebben tudjuk segíteni, támogatni egymást.
2007 nyarán az alapítványok támogatásával harmadízben került bemutatásra az István, a király rockopera 150 amatőr egyetemista és gimnazista szereplővel, Zetelakán 4-5000 ember előtt.
István, a király rockopera
A szentendrei egyházközség fiataljai - összesen 100 fő szereplésével - 2005 nyarán, a templom búcsúján, előadták az István, a király című rockoperát a szentendrei Templomdombon.
A Budapesti Egyetemi Lelkészségi Alapítvány és a Magyarfalu Alapítvány szervezésében egyetemisták, gimnazisták és általános iskolások 2009. augusztus 22-én 21 órakor, Csíkszeredán, a Szabadság téren bemutatták Dés László: Valahol Európában című művét.
A darabbal több célunk volt. Elsődleges célunk volt, hogy ebben a válságos időben megerősítsük a határon túl élő magyarokat: Volt már ennél nehezebb is az országnak, Európának a helyzete. Hittel, reménnyel, összefogással a legnagyobb válságból is föl lehet állni. Másodlagos célunk pedig az volt, hogy azoknak a fiataloknak, akik bemutatták ezt a darabot, egy olyan élményt adjunk, amely által rájönnek, hogy milyen lehetőségek vannak a kezükben. Egy mosoly, egy jó szó, egy kedves gesztus semmibe sem kerül, mégis igen nagy hatása van.
Az árva és nehéz sorsú gyerekek mindennapi küzdelmeit látva, fontosnak tartottuk, hogy egy olyan fináléval fejezzük be a Fesztivált, amiben a bizalom, a hit és az Istenbe kapaszkodás fogalmazódik meg fiatalos, gyermeki módon. Nagy segítségünkre volt, hogy a Fesztiválon szereplő gyermekeket közelről ismerhetjük, és a nekik szervezett nyári táborok és különféle programok által láthatjuk, hogy mi az igazi segítség számukra.Zene: Vedres Csaba, Szöveg: Máriáss Péter