Csángó túra

Az első tavaszi programja az egyesületnek az úgynevezett Csángó Túra, melyet a Magyarfalu Alapítvánnyal társzervezőként bonyolítanak le évről-évre. A több éves rendezvény során teherautóval, mikrobuszokkal és személygépkocsikkal önkéntesek segítségével adományokat szállítunk Berettyóújfaluba, az Igazgyöngy Alapítvány székhelyére, gyergyószentmiklósi és csíki gyermekotthonokba, illetve a csángóföldi Magyarfaluba. Célzott segítségre törekszünk, vagyis, hogy olyan adományokat gyűjtsünk be, és osszunk szét, melyekre valós szükség van. Ebből a megfontolásból előre egyeztetünk az út állomásaival, és összeállítunk egy kívánságlistát, mely a Csángó Túra honlapján érhető el (csangotura.hu). Igen sok kérés érkezik, a játékoktól kezdve a háztartási eszközökön át a tartós élelmiszerig. Évente mintegy húsztonnányi felajánlás gyűlik össze, melyet három nap alatt hordunk szét a tervezett útvonalon.

 

Számlaszám: CIB Bank 10702143-68290074-51100005

Székhely: 2023 Dunabogdány, Szent Donát utca 7/2.