Szövetség az életért tábor

Lassan tíz éve szervezzük meg minden nyáron a Szövetség az életért tábort. Az eseménynek a Közép-európai Cserkészpark ad otthont Csobánkán. A július elején zajló táborban körülbelül 650 nehézsorsú gyermeket látunk vendégül a Kárpát-medence különböző pontjairól (Felvidék, Kárpátalja, Moldva, Erdély, Délvidék és az anyaország különböző vidékei). Róluk egy 180-200 fős, főleg egyetemistákból álló válogatott csapat gondoskodik.

Az önkéntesek a tábort megelőző félévben jelentkezhetnek, majd 8-10 fős csoportokba rendeződnek. Ezeknek a csoportoknak már májusra meg kell lenniük, ekkor ugyanis egy képzési napot tartunk minden leendő táboroztatónak szakemberekkel és különböző feladatokkal, programokkal. A nap során pedig nagy hangsúlyt kapnak a csoportok, hogy a tagjaik megismerjék egymást. Összesen 20 ilyen csapat alakul ki, a tábor során pedig mindegyikükhöz 20-30, 6 és 17 év közötti gyerek kerül. 6-12 éves korig számítanak a táborozók „kicsiknek”, a 13-17 évesek pedig „nagyoknak”. Így 10 „kicsi” és 10 „nagy” csoport alakul ki. A tábor 4 altáborral működik, 2 a nagyobb korosztálynak, 2 pedig a kisebbeknek, mindegyikbe 5-5 csoport kerül. Az altáborok élén egy-egy vezető áll, ők segítenek a főszervezőnek a koordinálásban, a programok levezénylésében, illetve általuk az információk is könnyebben áramlanak a táboron belül.

Az évek alatt kialakult, a visszajáró gyerekek által jól ismert programok - többek között élményfürdő, sétahajózás, számháború, akadályverseny, kirándulás, táncház, sportnap, tábortűz, esti koncertek - mellett, minden évben igyekszünk olyan újdonságokat is felmutatni nekik (például múzeumok, lovaspark, flashmob, csoportonként szelfi-program, tűzijáték stb.), amelyek a sokadszor visszatérőket is meglephetik.
A programok kigondolásánál és szervezésénél fontos szerepet játszik, hogy valamennyi táborozó korosztály (6-17 évesek) megtalálja a neki való szórakozást, valamint azt, hogy lehetőség nyíljon gyerekek és a táboroztató önkéntesek közti jó kapcsolat kialakítására, annak elmélyítésére.
Segítőink ébredéstől az elalvásig a gyerekekkel vannak, mindenben segítik őket az étkeztetéstől kezdve, motiváláson át, a személyes gondok megbeszéléséig.
Így tudunk minden egyes, a táborunkban részt vevő gyermekhez személyes szinten eljutni, lelki problémáikat, az élettel kapcsolatos kérdéseiket egyenként kezelni.

armandocsob    

Számlaszám: CIB Bank 10702143-68290074-51100005

Székhely: 2023 Dunabogdány, Szent Donát utca 7/2.